Amikor megismertem a Grapat Lola szettjét, azonnal megtetszett, aztán valahogy úgy alakult, hogy minden másfélét beszeretem csak azt nem. Valószínűleg az ára tartott vissza, aztán persze csak sikerült annyi mindent összeválogatni, hogy végül többet költöttem, mintha egy fél Lolát választottam volna. Szerencsére Kriszta okosabb volt nálam, így el tudjuk olvasni a játékról írt véleményét.
A Lola szett az ismert spanyol márka, a Grapat egyik viszonylag új játéka. Natúr dobozban érkezik, a Grapattól megszokott gyönyörű színek tárulnak elénk, amikor kinyitjuk. A készlet tartalmaz 12 tömör hengert, 12 félcsövet ( az egyik vége nyitott) és 12 csövet (mindkét oldalán nyitott) . Utóbbi kettőben vannak az azonos színű, szintén henger alakú , pötty szemmel ellátott Lolák, három méretben.
Amikor elhatároztam, hogy megvásárolom, az volt az első gondolatom, hogy egy teljes szett rengeteg, elég egy fél is. A tárolót is úgy rendeltem meg a Skubizdtól. Majd mikor megérkezett és kibontottam annyira gyönyörű volt az összes, hogy nem tudtam eldönteni, melyik színektől válnék meg, így odaadtam a gyerekeimnek az egész készletet. Végtére is két gyereknek már nem is olyan sok a 72 darabos szett.
Első látásra a lányomat ( három éves) is elvarázsolta, azonnal kibontotta és elkezdte pakolgatni. Tényleg volt egy nyugis fél órám, ahogy mások is mondták. A Skubizd tartó egyébként erősen ajánlott hozzá, nemcsak pakolgatnak bele, de a polcon is egyszerűbb ilyen formában tárolni.
A Lola szett főként nagyobb gyerekeknek való az apró méretű kis Lolák miatt, de ha eltesszük a kicsik is jót játszhatnak vele. Megtanulhatják a színeket, a méreteket, az arányokat, a tömör hengereket építésre is használhatják, stabil torony készíthető belőlük. A Lolákat, mint figurákat beköltöztethetjük bármelyik építményünkbe. A Lolát a többi Grapattal együtt mandalázásra is használhatjuk.
Igazából a gyerekeink azonnal tudják, mit és hogyan szeretnének velük játszani, még rá sem kell őket vezetni. Ez a nagyszerű a nyílt végű játékokban.
A Lolák festése nem tökéletes, néhol megfolyt a festés vagy nem annyira fedi a fát. Személy szerint engem nem zavar, hiszen ebből látszik, hogy kézzel készült, minden darab egyedi. (A lecsiszolt figurát belemártják a festékes edénybe) A Grapat termékeknél jellemző, hogy belekerül a csomagba egy-egy csomós darab, én kifejezetten szeretem őket.
A Grapat Lola szettet most 31390 forint + postaköltségért lehet megvásárolni itt.