Engem a tavasz elemi erővel hív. Ez az az időszak, amikor időre van szükségem. Annyi a teendő és mellette szükség van rá, hogy újra kapcsolódni tudjak. A kerge hideg hónapok után a természethez és a gyerekekhez. Idén nagyon lassan olvadok fel.
Ez az évszak köztudottan a feléledés, felébredés, tisztulás időszaka és nem érzem én sem másképp a magam részéről. Ahogy a munkák nagyobb részt kint zajlanak a kertben és a szántón, s az időjárás barátságosabb, magától értetődő, hogy a vágy a földdel való kapcsolatunk mélyebb megélésére egyre erősebb. Mind testileg, mind lelkileg. Nyugalmat, biztonságot kínál. A gyerekek ezt a vágyat ösztönösen igyekeznek is minden adandó alkalommal kielégíteni. Az első melegebb napon mezítlábaznának, pocsolyába ugrálnak, vizes réten gurulnak, ésatöbbi… Egy csomó olyan szórakozás, amitől legszívesebben frászt kapnánk, hiszen hideg és vizes és koszos. Elvégre meg szeretnénk őket védeni, nehogy megfázzanak, vagy ne adj Isten megbetegedjenek. Ámde….
Szóval, elmentünk az erdőbe. Nem is vittem vizet, nem is terveztem, hogy elmegyünk sétálni. Csak kihívtam őket, mert éppen csepegni kezdett az illatos tavaszi eső. És mert éreztem, nekem most, azonnal le kell tennem kicsit a munkát és „csak lenni”. Kiléptem tehát…
Egyik ámulatból a másikba cseppentünk. Ibolyákat láttunk ott, ahol tavaly még nem voltak, egy nagy taplót találtunk, megnéztük a „tündérkertbe” beszűrődő fényeket, felfedeztük, hogy néhány árnyékos foltján az északi lejtőknek még hó van, láttuk, hogy a bükkfákon már kis levelek zöldülnek (igen, 1300 méter magasan jelentősen le vagyunk maradva). Találtunk egy nagy fát, amit bizonyosan egy óriás csavart ki a helyéből, nagy földkupac bivalyon lovagoltak és tündér ösvényeket követve manók és más apró erdei népek lakhelyének bejáratait fedezték fel.
Férgek rágta botokon levő térképeken titkos átjárókat kutattak, cápafogat is összeszedtek és varázspálcára is szert tettek. „Macsatéval” törték az utat nekem, míg egy tisztásra értünk a boszorkák elől menekülve. Ott, mivel már hűvösödött, hajlékot kellett építsünk. Csak az számíthatott a menedék biztonságára, aki dolgozott, így nem volt mentség, ágakat hordtunk mindahányan. A hosszúakat állítva, a nagy fának kellett támasztani, a görbéket körben, falként befonni.
A lovaink addig legeltek és sikeresen megmentettünk egy pár manót is. Építettünk nekik is házat, teraszt, ágyat. Megajándékoztuk őket egy sárgolyóval is, hogy labdázhassanak és ibolyával díszítettük az előterüket. A palotánkhoz még lábtörlő is készült. A völgyben medvebarlangot fedeztünk fel, de szerencsére még téli álmát aludta. Onnan nem lehetett botokat hozni. Leveles ág volt a seprű. Korhadt belsejű farönk a wc. Görbe bot a kard. Kéreg a tányér, moha a párna, szörny az árnyék, ló a szikla.
….Mennyi minden, míg én máskor azon mérgelődöm fáradtan egy farönkön kucorodva, hogy menni kéne már, hogy időben kész legyen a vacsora és ruhákat hajtogassak végre. És morgolódom, hogy keveset haladtunk délelőtt a munkafüzetével. Közben pedig mennyire, de mennyire lényegtelennek tűnik most minden házimunka és mennyi, de mennyi tudás sűrűsödik egy-egy ilyen kis kalandozásban, s milyen csodálatosan bizsergeti minden érzékszervünket….
Járjátok az erdőt, mezőt. Keressétek a mesebeli lények nyomait a parkokban, kertekben.
Építsetek bunkert. Számos módja van az időszakos hajlékok építésének. A kicsiket hagyjuk picit, had fedezzék fel maguk a módját. Nagyobb csemetékkel érdemes lehet akár a helyi néprajzi gyűjtésekben is kutakodni, mik a táj hagyományos anyagai, azok forrásai és kísérletezhetünk a különböző technikákkal.
Minden évszaknak megvan a maga játéka. A tavasz lehet a sáré, földdé, esőé. Legyetek bátran koszosak.
Nem olyan régen tettem szert Claude Lux, Kalandozások és felfedezések a természetben című könyvére. Antikváriumban csíptem el. Igazi kincs, mondhatom. A könyv igyekszik tudást, vele lehetőséget adni a gyerekeknek (és felnőtteknek), hogy a gyakorlatban is megélhessék a hőn áhított kalandokat. Hiszen, ahogy a bevezetőben is írja, ki ne álmodozott volna gyermekkorában, arról, milyen is lenne „nagyokat kalandozni a természetben, s úgy élni, mint az indián prémvadászok”. És valóban. Négy részen át, részletes leírásokkal, hasznos, magyarázó illusztrációk segítségével bemutat számos menedék építési technikát, természetes anyagokból készíthető hangszereket, bevezet a tájékozódás és térképismeretek alapjaiba, segít biztonságos szabadtéri tűzrakó helyet előkészíteni, bemutat különböző jelnyelveket, nyomfelismeréssel is foglalkozik s még sok-sok mindenre kitér. Sokat fogok még belőle szemezgetni, ez bizonyos.
A másik könyv, amire ismét felhívnám a figyelmet, az a Wild things című, színes, csupa kedves ötletet felsorakoztató angol nyelvű kiadvány. Amire, őszintén szólva egy gyereknek talán nincs is szüksége. Sőt. De nekünk nagy segítség lehet, játékra hívó ötletek gyanánt.
