Sumblox Starter

Tavaly karácsonyra vettem egy Sumbloxot, de akkor szinte rögtön tovább is ajándékoztam, háromévesem még nem volt elég érett hozzá. Most, hogy már sorolja a számokat és fel is ismeri, úgy gondoltam megér egy újabb próbát.

Az a fajta játékhalmozó vagyok, aki szerint sosem lehet tudni, hogy mikor vesszük hasznát a játékok skilljeinek, ezért nagyon-nagyon ritkán és akkor is nehezen válok meg tőlük. Nyilvánvaló volt, hogy kell egy Sumblox, hiányzott. Most alaposabban megnéztem és a következőkre jutottam:

Amit szeretek benne, hogy jó a fogása, van súlya, tényleg lehet építeni vele – meglepően jópofa és változatos dolgokat. Valóban, a számok világa így egészen más aspektusból elevenedik meg.

Bár építésre, viszonyításra nagyon jó, 3-4 éves korban talán még fontosabb lenne, hogy biztosan megismerje a számokat. Ha ebből a szemszögből nézzük, a Sumblox számai kissé morbidak. Az egyesnek nincs szára, a kettes és a hármas teljesen összenyomott, pedig milyen szép a hattyúnyakú kettes! Az ötös is helyszűkös, a hatosnak nem elég hosszú a szára, ahogy a kilencesnek sem, a nyolcas alig íves, a tízes, hát belefér. A kedvencem az egész szettben a hetes. A hetes gyönyörű.


Hány darab egyes teszi ki ötöt?

Megkértem Juditot, házi tanítónőnket, hogy pedagógus szemmel szakértse meg nekünk a Sumbloxot. Ő így nyilatkozott:

A Sumbloxszal kapcsolatban elég vegyesek az érzéseim. Egyrészről jónak tartom, hogy az egyes számjegyek mérete az összeg méretével megegyezik, másrészről nekem sem tetszik, hogy a számok design formájúak. Tehát nem klasszikus magyar számjegyek. Hozzáteszem, hogy ez egyébként nem zavaró, már megszoktuk, hogy a 7-es nincs áthúzva, és nyomtatásban is hasonlóan néz ki, tehát lehetséges hogy ez mára tényleg csak egyéni ízlés kérdése.

Jó lehetőséget ad viszont arra, hogy 3-4 éves korban arányokat tudjunk nézni, több-kevesebb darabszámot számolgatni, például megállapítani, hogy a két X darabból álló torony közül melyik a magasabb. Tehát matematikai logikai alapfogalmakat lehet játékba ágyazva megismertetni 3-4 éves korban is, de erre az építőkocka, a babszemek, kavicsok, különböző teás, krémes akármilyen dobozok is jók lehetnek, szerintem nem kell feltétlenül Sumblox hozzá (és ezt azért emelném ki, mert a szülői kreativitással sokat lehet spórolni).

Nagyobbaknál, 5-7 éves korban már gyakorolhatjuk vele például, hogy hogyan változnak az arányok, ha hozzáteszek vagy elveszek egy csoportból, melyik a több és mennyivel? Vagy éppen azt, hogy mely kombinációban lesznek egyenlőek a tornyok. Egyébként van pár ötletem arra, hogy milyen játékokkal lehet közelebb hozni a gyerekekhez a matematikát. Hamarosan össze is foglalom! 🙂


Körbe kérdeztem kicsit a környezetemben, és kaptam is ajánlást, íme:

„Nálunk a nagyobb fiú (6 éves) játszik vele, aki már jól ismeri a számokat. szóval neki hiányzik hogy nem 20 ig számolunk, mint a többi eszközzel, de remekül játszik vele egyedül. Nagyon szívesen épít magától és a kártyákat felhasználva is. Matematika gyakorlásához mindenképpen szükséges hozzá kiegészítés. Ez tény. De izgalmas eszköznek, játéknak találjuk.”

Többféle változatot vásárolhatunk meg a Sumbloxból:

  • Sumblox Mini Basic – 80 darabos
  • Sumblox Mini Starter – 36 darabos
  • Sumblox Starter – 27 darabos
  • Subblox Basic  – 76 darabos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Up!
Verified by MonsterInsights