Könyvajánló – Piotr Socha, Monika Utnik-Strugala – Kosz 

Egyik kedvenc mesekönyves bloggerünk a Mesepatika nagyon őszinte könyvajánlóját olvashatjátok el. A Kosz című könyv szerzőnk szerint visszás lehet, még az ajánlott korosztály 8-10 évesek számára is.

Egyelőre egymagam olvastam el, és nem utolsó sorban csodáltam meg a lengyel illusztrátor óriás újabb óriási könyvét. (8-10 éves kortól ajánlom közös vagy önálló olvasásra.)

Bevallom, vegyes érzéseim voltak. 😬

✔ Irtóra tetszett a téma nem kronologikus, hanem tematikus tárgyalása, na és a humoráért is teljesen odavoltam. Ez egy olyan könyv, aminek jól esik böngészgetni a szellemesen szatirikus képeit, és ízlés szerinti mértékben hozzáolvasni a szöveges részeket. (Egészen biztos, hogy a szöveg a kép nélkül nem vinné el a bulit: ez elsősorban egy képeskönyv.)

  • Nem volt szimpatikus viszont a történelemhez való hozzállása. Nem tartom célravezetőnek, amikor a múltról úgy beszélünk, mint amikor „még ezt sem tudták az emberek, azt sem jól csinálták (bezzeg ma!), és hát nézzétek meg, milyen viccesek is voltak,”. Ahogyan a gyerekek nem fogyatékos kis felnőttek, úgy a múlt korok sem a fantasztikus jelenkor csökevényei, hanem önmagukban is értelmes egészek. És a korrekt történészi hozzállás éppen azzal kezdődik, hogy valódi kíváncsisággal fordulunk a múlt felé, és megpróbáljuk ítélkezésmentesen megérteni.
  • Másrészt a könyvben szerintem összemosódik, hogy mi az, ami tudományos tény (pl. hogy a baktériumok, vírusok szappanos kézmosással eltávolíthatóak, nagyrészt, a kézről), és mi az, ami kulturális konvenció (pl. hogy a tiszta ing jelentette a Napkirály korában „a tisztaságot”).

Na most szerintem a szőrtelenség inkább az utóbbi kategóriába kellene tartozzon: lehet, hogy ma az ápoltsághoz hozzátartozik a test szőrtelenítése (nemtől és testtájtól függően), de tudományosan nem állítható, hogy aki szőrtelen, az tiszta. Ezt különösen amiatt tartom aggályosnak, hogy a könyv célközönsége a pubertás előtt álló vagy abban már érintett korosztály.

További könyajánlókért irány a könyvajánló rovat vagy a Mesepatika!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Up!
Verified by MonsterInsights