Öt kérdés – Kerekerdő

Öröm ezekre a lapokra nézni! Hazai madárfajok, bogarak és gombák sokféleségét találjátok meg a Kerekerdő termékpalettáján, egyszerűségében gyönyörűek ezek a rajzok! Ismerjétek meg egy kicsit jobban Székely-Kemele Martinát, a Kerekerdő alapítóját.

Mesélj kérlek magadról és arról, hogy hogyan jött létre a Kerekerdő!

Székely-Kemele Martina vagyok, 26 éves, Mezőörsön élünk, egy kis faluban a férjemmel és a kisfiammal. Eredetileg német nemzetiségi óvónő a szakmám, így a kézműveskedés a mindennapjaim része a munkám során is. 

Bevallom, nem terveztem ilyen jellegű vállalkozást indítani. Eredetileg csak a készülő gyerekszobába szerettem volna pár akvarell képet festeni, hogy igazán olyan lehessen, amilyet megálmodtam. Sajnos az a gyerekszoba nem valósult meg, mert a kisbabánk angyalka lett. Szörnyen megviselt minket az az időszak, így hát  elkezdtem festeni. Amíg festettem, semmi másra nem gondoltam, csak arra hogy hogyan keverjem ki a kívánt színt és miként irányítsam azt a papíron a víz segítségével. A férjem biztatott, hogy osszam meg másokkal is a képeimet, így született a Kerekerdő.

A név egyszerűen bevillant, az életemhez kötődik. A múltamban énekelt népdalokhoz, a jelenemben mesélt mesékhez és ahhoz a kerek élethez, amelyet a természettel szimbiózisban szeretnék leélni. Minden összeállt, a növénykékből és állatokból fonódott koszorúk festéséből lett a Kerekerdő. Így az lett a terápiám, ami a legjobban kikapcsol: a festés és a természet összekapcsolása. 

Időközben megszületett a kisfiunk, így egy ideig kevesebbet tudtam foglalkozni az oldallal, a vállalkozással. Majd idén tavasszal álmodtam egy nagyot és gyerkőc mellett újraindítottam a vállalkozást. Immáron kikapcsolódásként, hogy kicsit kiszakadjak a mindennapokból.

Milyen elemekből áll a termékpalettád?

Vannak állandó termékeim, illetve készítek egyedi megrendeléseket is. Az állandó termékeim között vannak a memóriakártyák, illetve a különböző printek. Témakörönként készülnek el az új termékek. Eddig a hazai madárfajok, a rovarok és a gombák- őszi termések témáját dolgoztam fel, de még megannyi téma, illetve termékötlet van a tarsolyomban. Mivel ezek megfestése elég időigényes ( pláne egy 1,5 éves mellett 🙂 ), így akár több évre elegendő ötletem is van már felírva a jegyzetfüzetembe.

Az egyedi megrendelések a kedvenceim. Itt többnyire koszorúkat készítek születésnap, évforduló, esküvő, babalátogató…stb. alkalmából. Közösen kezdünk ötletelni, vázlatrajzot készítek, majd megvalósítom, amit együtt megálmodtunk. 

Emellett egyedi képek készítésével is meg szoktak keresni, illetve weboldalak dekorelemeként is megjelentek már az illusztrációim. Nagyon nagy öröm ez számomra, viszont arra ügyelek, hogy csak olyan munkákat vállaljak el, amelynek témaköre kapcsolódik a Kerekerdőhöz és a megfestése is jó érzés számomra.

Mivel készülnek a képek és a kártyák milyen technikával dolgozol? 

Akvarell festékkel dolgozom akvarell papírra, minden egyes képet, amely megjelenik a kártyákon vagy printeken, kézzel festek meg egy példányban, majd azt a nyomdában digitalizáljuk és az kerül a kártyákra. A kártyákat vastag kartonpapírból készítik, védőfóliával, hogy minél tartósabbak legyenek. Lekerekített élekkel, hogy kellemesebb legyen a kézbevételük és ne okozzanak sérülést. A printek is vastag kartonra vannak kinyomtatva, de mivel azok többnyire keretbe kerülnek, így nem kerül rájuk további védőréteg.

Készülsz újdonsággal a karácsonyi időszakra? 

Idén még készülök több apróbb termékkel, többek között téli képeslappal, házi áldással. De kártyacsomag, illetve ahhoz témájában passzoló printek valószínűleg már csak a jövő évben fognak megjelenni. Viszont akkor nem a megszokott memória formájában, hanem egy kis csavarral, ami egyelőre még titok. 🙂 

Kerekerdő memóriajáték Cicckafark madárkákkal

A jelenlegi termékeim mellett most kifejezetten az egyedi megrendeléseknek szeretnék nagyobb teret adni, mert az elmúlt időszakban kevesebb időm volt rájuk.

Nagyon tetszik a bogaras tortadísz megoldás, egyedi megrendeléseket is vállalsz? 

Örülök, hogy tetszik, nekem is az egyik kedvencem lett. Az ovisaim szülinapi bulijánál is többször hallom a szülőktől, hogy nagy fejtörést okoz a gyerkőc kedvenc témakörének megfelelő hangulatú dekorációt beszerezni, így egy témakörrel könnyebb lett talán most a torták dekorálása.

Egyedi megrendelést sajnos nem tudok vállalni ilyen több alkotóelemből álló terméknél ( ugyanez érvényes a kártyacsomagokra és a printekre), mert egyetlen darabszámhoz olyan sok munkaóra az elkészítése, hogy az egy vásárló számára túl nagy összeg lenne. Igyekszem olyan témaköröket választani a jövőben is, melyek szélesebb réteget érintenek, a nyomda segítségével a sokszorosítással ezeket, így hogy az megfizethető legyen a vásárlók számára.

Martinát megtaláljátok a Kerekerdő Facebook oldalán!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Up!
Verified by MonsterInsights