A Juharka figuráit letisztult formák és vonások jellemezik, és bár kerülik a feltűnést, kifejezetten vonzzák a tekintet. A készítők figyelnek az állatok egyedi jeleinek megmutatására, de a fát is hagyják érvényesülni, azt hiszem ettől lesz az egész kollekció olyan kortalan. Timivel beszélgettünk a kezdetekről és a tervekről, és közben kiderült, hogy bizony van olyan állat, ami az ő műhelyükben valószínűleg sosem fog elkészülni!
Mit lehet tudni rólatok? Kik állnak a Juharka mögött?
Balázzsal két közös gyermekünk van, Budapest mellett, egy csendes faluban élünk. Balázs mérnökként dolgozik főállásban, én – ahogy mások mondják – főállásban Juharkázok.
Honnan jött a névválasztás?
Egy évvel ezelőtt álmodtuk meg a vállalkozás megalapítását, az esti sétáink alatt rendszeresen arról tanakodtunk, mi lenne a megfelelő névválasztás. Azt tudtuk, hogy olyan figurák fognak nálunk többnyire készülni, melyek nincsenek teljes felületen festve, mert imádjuk a natúr fát, főként a világosakat. Elegáns hatása van, letisztult, emiatt a juharfa mellett köteleződtünk el. A nevünk utal a fára, amivel dolgozunk, de emellett kellőképpen játékos is, illetve próbáltuk szem előtt tartani azt is, hogy külföldön is megállja majd a helyét anélkül, hogy angol nevet választanánk magunknak.
Kinek mi a szerepe a műhelyben?
Balázsnak nagy szerepe van az anyagbeszerzésben, tervezésben, illetve esténként kivágja a figurákat, amiket én csiszolok, festek, értékesítek. Én kezelem a közösségi oldalakon lévő felületeinket, én tartom a kapcsolatot a vevőkkel. A csomagolás közös feladat, de Balázs annyira jó benne, hogy gyakran már ő végzi ezt is. A figurák formavilágában szerintem jól megkülönböztethető, mi az amit én, mi az amit Balázs tervez. Ő a szögletesebb formákért van oda (orrszarvú, sárkány, kecske stb.), én kerekdedebbeket rajzolok.
Hogyan derült ki számotokra, hogy van affinitásotok a fafigurák készítéséhez?
Néhány évvel ezelőtt én készítettem már figurákat, de a vágás kifogott rajtam, nem szerettem, igaz, akkor még ilyen gépeink sem voltak, mint most. Aztán 2020 Karácsony környékén Balázs elkészítette a sárkányt a srácoknak. Nekem pedig leesett az állam. Azonnal úgy éreztem, hogy ezt másoknak is látniuk kell. Innentől pörögtek az események, igyekeztünk minél több tudást magunkba szívni, mind a famegmunkálás területén, mind a vállalkozás kiépítésével kapcsolatban.
Milyen eszközökkel dolgoztok? Milyen festékekkel?
Dekopírfűrésszel, szalagcsiszolóval munkáljuk meg a juhart, és persze rengeteget csiszolunk kézzel is. Lazúrt és színezett olajat használok a festéshez, a felület zárása is olajjal történik.
Főként mi jellemzi a munkáitokat? Mik a sajátos vonások?
Mi nem gömbölyítjük a figurákat, nekünk a szögletesség tetszik, igyekszem minnél ügyesebben használni a csiszológépet. Tervben van egy nagy tárcsás csiszoló is, amit Balázs fog elkészíteni, hogy még szebb legyen a csiszolás. Festésben a kevesebb néha több elvet igyekszünk követni, emiatt például vannak olyan madarak is, amiket nem szeretnék elkészíteni(ilyen a gyurgyalag), mert nekem már túl sok lenne a festése, az egyedi jegyeket pedig nem igazán jó ötlet kihagyni.
Mikor indult a Juharka? Azóta mik voltak nagyobb mérföldkövek?
2020.02.15.-én indultunk el. Az első mérföldkövet a webshop elkészülte jelentette, a másodikat, ami irdatlan sok utánajárás, munka (a mai napig is az) eredménye, a CE minősítés megszerzése a madarainkra. Volt egy TV szereplésünk, ami mondhatom, igazán nagy mérföldkőnek számított, álmunkban nem gondoltuk volna, hogy kevesebb, mint egy év leforgása alatt ez is megtörténhet.
Mik a tervek az idei évre?
Idén a CE minősítéssel járó munkálatok folynak első körben, majd szeretnénk úgy berendezkedni, hogy webshopok kínálatában is megtalálhatóak legyenek a Juharka termékek.
Milyen termékek szerepelnek a repertoárotokban? Melyek a legsikeresebb figurák? Szerintetek miért?
Egzotikus állatok, bevallom, a kedvenc kategóriáim, itt sok hirtelen jött, „azonnalmegakaromcsinálni” figura kaphat helyet magának. Van sárkányunk, unikornisunk, dinoszauruszaink és persze, a madarak. Talán mondanom sem kell, ők a legközkedveltebbek. Hogy miért? Hm… Nem tudom:) A festését sokan dicsérik, és, hogy szépen kidolgozottak.
Készülnek nálatok emberfigurák is, róluk mit lehet tudni, tervezitek bővíteni a palettát?
Készülnek, készültek ember figurák. Tervben lenne még, bizony, de, ha őszinte akarok lenni, elmondhatom, hogy nekem ők nehézséget jelentenek. Az emberfiguráknak számomra muszáj tökéletesnek lenniük, a nyakrésznek megfelelő helyen vékonyodnia, a szem, ha már 1 mm-rel odébb kerül, akkor már egy egész furcsa képet kapunk. Szóval, nehéz, ha több időnk lenne, szívesen kísérleteznénk velük.
A Juharkát megtaláljátok a Facebookon és az Instagramon!
Olvasd el a Juharkáról írt többi bejegyzést is!