Öt kérdés – Ha-Fa manufaktúra

Teljesen be lehet zsongani a HA-Fa Facebook oldalát nézegetve, egészen csodálatos, amit Herényi Anna és családja művel a lécekkel és tönkökkel. Bármit el tudnak készíteni és minden mesebeli. Kiskonyhák, babaházak, hajók, montessori jellegű játékok és kiegészítők, minden megtalálható náluk a hagyományostól a modernig. Herényi Annától kérdeztem párat. 

Mióta foglalkozol fa tárgyak készítésével?

2016-ban végeztem el az asztalos OKJ-t előtte építészmérnökként dolgoztam közel 10 évig, ami nagy segítséget jelent a bútorok tervezéséhez! 🙂

Szép számmal szerepelnek a kínálatodban bútorok, gyerekbútorok trenditől a tradicionálisig. Hol tanultad a szakmát?

Géniusz Plusz felnőttképzésén tanultam, nagyon jó tanárom volt Major Ákos személyében, aki habár „gyors talpaló” volt is az iskola igyekezett minden kérdésünkre választ adni. Én korábban mint építészmérnök is a műemlékek irányában keresgéltem az utam (majdnem műemléki szakmérnök is lettem), majd gyermekeim születése a természetes dolgok irányába terelt, így már a beiratkozás időpontjában tudtam, hogy csak tömör fával fogok foglalkozni, amely anyag önmagában is tradicionális, de trendi is.

Készítesz babaházat, kiskonyhát, manólakot, várat, mindegyik nagyon igényes. Milyen fából, milyen technikával készülnek?

Többnyire fenyőből készülnek a termékek, ennek főként anyagi okai vannak. Én szívesen készítek más anyagokból egyedi termékeket, de a babaházak fenyőből is gyönyörűek, az ügyfelek szeretik ezt az ár/érték arányt. A legtöbb terméket dekopír fűrésszel alakítom/díszítem, de a vésők és fafaragó kések is sokszor előkerülnek a műhelyben.

Egészen különleges megoldásokat használsz, a gesztenye lakod alapja például egy fatönk, de minden házban van valamilyen izgalmas részlet. tudatosan tervezed vagy menet közben derül ki, hogy mivel lehet az adott darabot egy kicsit élővé tenni?


A faanyag legtöbbször befolyásolja hogy mi alakuljon belőle és szeretem a mintás „hibás” anyagokat. Sokszor egy-egy megrendelés kivitelezése nem is amiatt tart sokáig mert nehéz megcsinálni, hanem a gondolati tervezés, vagy a hozzá tökéletes anyag megtalálása vesz el több időt. Általában igyekszem megtudni ,hogy a megrendelő milyen jellegű tárgyat szeretne, mi fontos neki, megpróbálom beleképzelni magam, hogy milyennek örülne, ez többnyire sikerül, de akadt már egy-egy újratervezés is..

A gesztenyelak pont egy „nem megrendelésre” készült termék azt férjem ötlete alapján közösen alakítottuk saját ízlésünkre. Nagy szerencsém, hogy sikerült egy kiváló társat találnom aki egyben a férjem és a munkatársam is lett (ő is több diplomás szakma elhagyó, így lett közös a cég és a munka), szinte mindenben kikérem a véleményét, hogy tetszik-e az elképzelés, vagy hogy szerinte milyen irányban folytassam a munkát.

Mi inspirál, miből vagy honnan merítesz ihletet?

Igaziból sokszor a neten is körbenézek (főleg ha valamihez hasonlót kérnek), férjemmel is megvitatjuk, de leginkább „megálmodom” a megoldásokat. Természetesen maga az anyag is sokszor nagyon inspiráló a maga szépségével, és a természet ami körbe vesz itt az erdő szélen sem elhanyagolható.

Vállalsz egyedi megrendeléseket?

Csak egyedi megrendeléseket vállalunk, nem szeretek két egyformát csinálni és nem is tudnék.


Mi volt a legnagyobb kihívással járó megrendelésed?


Sok komolyabb kihívás is volt már, akár a „kisebb” dió/hárs sakktábla tölgy keretben, de most nyáron csináltunk egy vörösfenyő 2×3 méteres kerti házikót szélezetlen deszkából. Ezeknél a legnagyobb kihívás mindig elképzelni, hogy hogyan fogom megvalósítani, ebben is nagy segítséget nyújt, hogy férjemmel közösen tudunk egy-egy megvalósításon gondolkodni.. Ha az elképzelés megszületik akkor a termék madjhogynem készen is van. 🙂

Hol lehet találkozni a munkáiddal?

Akartunk honlapot készíttetni, de egyelőre nem volt rá elegendő időnk. Jelenleg leginkább a Facebook működik, mind a Ha-Fa természetesen oldalon, mind a Herényi Anna oldalon lehet képeket találni és megrendelést leadni. Van egy-két együttműködő partnerünk is akik árulják a termékeinket – Kukutyin Fajáték és Kézműves bolt Szombathelyen, korábban a Julka webshop is segített nekünk, de a házunk előtt a becsületkassza működik, ott pár apróság mindig megtalálható. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Up!
Verified by MonsterInsights