Öt kérdés – Fakaland figurák

Hogyan lesz egy pedagógusból önmegvalósító, sikeres fafigura készítő? Mit adott a járványhelyzet és milyen az, amikor a kreatív anyukát elkapja a gépszíj? Interjú Czapné Nikolettával, a Fakaland Manufaktúra tulajdonosával, aki szakmát váltott azért, hogy száz százalékban a fajátékokra koncentrálhasson.

Mit lehet tudni rólad? Milyen szálak kötnek a famegmunkáláshoz?

Elsősorban két kisfiú édesanyja vagyok, valamint boldog feleség, aki egy nagy álmot szőtt a pandémia kezdetén. Hirtelen itthon találtam magamat egy alig egy éves és egy négy éves fiúcskával. Nem volt kérdés, elkezdtem kutatni, hogy mi az amivel még színesebbé tudom tenni ezt az időszakot a gyermekeim számára. Szerettem volna a szürke hétköznapokat, a bezártságot feldobni valamivel.

Pedagógus végzettségem van, mégis több reformpedagógiai irányzattal ekkor ismerkedtem meg igazán. Elkezdtem játékokat készíteni a gyerekeimnek abból, amit itthon találtam, leginkább Montessori elveket követve. Úgy vettem észre, hogy a nagyobbik gyermekem igazán fogékony erre, ez nagyon motiváló volt. Ekkor jött a Természetes játékok csoport is a Facebookról, ahol rengetek jó dolgot találtam, ezzel a két benyomással kezdődött el minden. Jött a „kattanás”: Mi lenne, ha megpróbálnék ezt-azt fából készíteni.

A fa illata mindig magával ragad, főként ha frissen feldolgozva, még nyersen lehet érezni.

Ez egy teljesen új világ volt számomra. Nagyon sokat tanultam az első perctől kezdve és folyamatosan képzem magam, hogy egyre tökéletesítsek azon, amit már megtanultam. A prototípusokat a gyerekeimen tesztelem. 🙂

Amikor eldöntötted, hogy másnak is fogsz fajátékot készíteni, mi volt az, amit célként tűztél ki?

Amikor elkezdtem mások számára is figurákat készíteni az volt a célom, hogy magas minőségű, gyermekek számára a legszigorúbb kritériumoknak is megfelelő darabokat készítsek. Gondolok itt a fa megmunkálására, élek lekerekítésére valamint a bababarát felületkezelésre is. A legfontosabb célom a CE minősítés megszerzése.

Az eszközpark is folyamatos fejlesztés alatt van. Fontos, hogy minél finomabb tapintású és formásabb legyen a végeredmény. A legsokoldalúbb eszközt a mini kézi csiszolónak tartom, amivel különböző faragást lehet kivitelezni a fadarabon, de kézi, hagyományos famegmunkáló eszközöket is szívesen alkalmazok.

Akkoriban a magyar piacon még nagyon kevesen foglalkoztak fafigurák készítésével, úgy éreztem, hogy ebben a világban nekem is van helyem. Szerettem volna egy nagyon színes palettát előállítani, aminek a kifejlesztése még mindig folyamatban van. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi (több mint 100 különböző figura és jónéhány szett) kínálatból már sokan tudnak válogatni.

Honnan jön az ihlet a formákhoz, mitől egyediek a Fakaland figurái?

Az ihlet sokszor csak úgy jön, nem is tudom honnan. Egyszerűen jön egy kép, egy gondolat, hogy most ilyen vagy olyan figurát kellene készítsek. Gyakran már álmomban is faállatkákat látok :D.

Amikor egy-egy figurát készítek mindig az élő állat külső jegyeire hagyatkozom. Nem szeretek túl mesebeli formákat életre kelteni, számomra fontosabb a valósághű, mégis a gyermekek számára kedves formák megalkotása. Alapvetően Waldorf ihletésűek a formák, de vannak olyan szettek (pl. a dínós szett), állatok, amelyeket nehéz száj nélkül elképzelni. Úgy tapasztalom,hogy a gyermekek igénylik, a figurákon szemeket is.

Milyen anyagokkal kezeled a fákat? Honnan szerzed be az anyagokat?

Mindig szem előtt tartom, hogy kezeletlen fűrészárut vegyek, megbízható forrásból. Amennyiben lehetséges FSC minősítésű fákat választok. A felületkezelő szerek kutatásának mondhatni már megszállottja vagyok.

Rengeteg időt és anyagi ráfordítást szántam a kezdetektől arra, hogy felkutassam a legjobban kezelhető, és elképzeléseimet megvalósító bababarát anyagokat, festékeket, felület zárókat. Kizárólag EN 73-1 valamint DIN 53160 európai szabványnak megfelelő olajokat és festékeket használok a folyamatok során.

Tervben van, hogy készletre is gyárts?

Igen, már egy ideje látom, hogy a megnövekedett érdeklődés miatt nagyon jó lenne egy webáruházat készteni, ahol az érdeklődők is könnyebben tájékozódhatnának az elérhető termékekről. Mindennek a tervezése folyamatban van. Egyenlőre egyedül végzek minden folyamatot az anyagbeszerzéstől a tervezésen át a kivitelezésig. A postázásban a férjem is sokszor besegít, akitől műszaki területen, valamint sok mindenben kapok segítséget, amiért nagyon hálás vagyok. A támogató családi háttér nélkül mindez nem működhetne.

Melyik a kedvenc részed a gyártási folyamatban?

Nagyon jó kérdés. Ha jobban belegondolok mindig nagyon szeretem az új ötletek megvalósítást, amikor egy képzeletben megfogalmazódott kép egyszer csak megjelenik fa formájában előttem. Szeretem kezembe venni, és nézegetni, csiszolgatni, tökéletesíteni a darabokat.  A tervezéstől a festésig mindegyik lépést másért szeretek. Mindegyik folyamatnak meg van a maga szépsége.

A Fakaland ősemberszettjéről szóló bejegyzést itt olvashatod: Ősemberszett a Fakalandtól

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Up!
Verified by MonsterInsights