Öt kérdés- Dorothy Craft

Imádom a hozzáállását és az életszemléletét. Elképzelem, ahogy kislány korában bámulattal nézi édesapját munka közben és igyekszik bevésni a mozdulatait. Körülírja a szabad gyermek fogalmát és szinte felment bennünket a bűnös halmozás alól. Interjú Garányi Zsóka Dorottyával.

Mi az, amit lényegesnek tartasz a munkáidban?

Hű, én órákig tudnék mesélni az egész fajáték készítősdiről, meg arról, hogy hogyan indult. Pedig annyira nem is érdekes a történetem, nem lenne belőle jó mozifilm! Amire én nagyon odafigyelek az a formák lekerekítése. Egy kis elektromos kézi csiszolóval, faragó fejekkel faragom meg az állatkákat, hogy szép kerek széleik legyenek, igyekszem élethű állatkákat készíteni.

Amikor egy új állatkát tervezek, mindig több fotót, vagy akár videót nézek az állatokról. Még bőven van mit tanulnom persze, hiszen egy éve kezdtem el csak gyakorolni a tömörfa fűrészelését, korábban csak rétegelt lemezekből készítettem dekorációkat. Na meg gyerekként kis kézi fűrésszel bababútorokat. 

Hogy alakult ki benned az alkotási vágy, miért a fa?

Apukám ezermeseter, gyerekkoromban sokat lófráltam a műhelyében, innen ez a szerelem. 😊 Sokat szobrászkodtam agyagból, gyurmából, mert szerencsémre a nagyszüleim keramikusok voltak, én szinte csak állatokat formáztam. Tini koromban sokat festettem és rajzoltam, amivel szépen megalapoztam magamnak ezt a hivatást.

Folyamatosan tanulok a faanyagokról, a szerszámokról, megszállottja vagyok a fa erezetének, csiszolás után simogatom és szagolgatom a kész játékokat, és csodálom, milyen mintát mutat az adott fa. Lenyűgöz a többi „régi” készítő munkája (Manufa pl nagy kedvencem), és van egy nagyon klassz facebookos csoport, ahol több készítővel, hobbi készítővel segítjük egymást a fajáték készítés közben felmerülő kérdésekben.

Azt gondolom, hogy a harmonikus környezet érzékennyé tesz. Hiszem, hogy a szépen megmunkált játék ad egyfajta plusz érzést, érzékenyíti a gyerekeket. Mit gondolsz erről?

Sokszor úgy érzem, hogy csak azért akarunk mi szülök megvenni a gyerekeknek valamit, mert olyan témában például sokat játszanak. De néha pont jó hagyni, hogy hagy legyen nekik egy bot a daru karja vagy egy kard, vagy egy kis fabábu az ember, ami máskor épp bogár. Vagy egyszerűen a két kis kezük és a fantáziájuk az összes eszköz, amivel épp játszanak. Persze ez nagyon idilli kép, de ha hagyjuk őket, kialakítják, kreálják a saját kis világukat.

Az én fiaim nagyon szeretnek konkrét, akár nem nyílt végű játékokkal játszani, de szerencsére megoszlik, hogy mennyi időt töltenek el eszközök nélkül.

Mi szülők sokszor „elrontjuk”, hogy eszközt adunk olyankor is, amikor nem lenne rá szükség.

Mert a mi örömünk a sok csodás játék, ami esetleg nekünk nem adatott meg gyerekkorban, vagy egyszerűen csak gyönyörűnek tartjuk.

Kisebbik fiam például ugyan annyira szerette a kartonból készült, mint a Mázsafa gyönyörű autómosóját, ami nyilván jóval strapabíróbb az elődjénél. Na meg én is annyi mindent készítettem nekik, ezzel sem szabad túlzásokba esni, még akkor sem, ha mindannyian örülünk neki.  

Miért az állatok a fő csapásirány?

Az állatkákat azért szeretem, mert rengeteg féle állat van a világon, és a gyerekek szeretik felfedezni őket, megtanulni melyik állatnak mik a tulajdonságai, hogy néznek ki, mit esznek, mit csinálnak, hol élnek, és a velük való játéknak tényleg csak a fantázia szab határt.

A sok készítő pedig igen színes palettát kínál, van, aki natúr, egyszerűbb formájúakat készít, van, aki egész mesés formákat, vannak cukik, vannak élethűek. Mindenkinek kialakul idővel a maga „védjegye”, a vevők pedig válogathatnak, épp melyik állatot melyik készítőtől szeretnék beszerezni.

Hogyan kezeled a fát, mesélj a festésről!

Pácot használok, sőt igazából ez lakkpác, tehát nem kell zárni a festést, ez önmagában egy rétegben védi és színezi a fát. Nagyon szép színei vannak, szeretem mert teljesen engedi a fa erezetét látszani, sőt, ha egy kis vízzel még felhígítom, egész halványan színezi csak be a fát. Németországból rendelem ezt a festéket, sajnos Magyarországon nem kapható, pedig nagyon jó vele dolgozni. Teljesen bababarát, ami ritka a pácoknál.

Kevés fajáték készítőnek van weboldala (2021 februárjában), te közéjük tartozol, miért tartottad fontosnak, hogy legyen?

Sokat foglalkoztam az vállalkozásom megszervezésével, sőt vállalkozásszervezést tanultam anno a főiskolán. Tudom, hogy egy jó alaphoz kell egy weboldal is. Ez nagyon sok munka, és anyagi befektetés is persze. Az én weboldalam még mindig nincsen teljesen kész, még nagyon sok tervem van vele. Szerintem átláthatóbb, mint a közösségi oldalak, könnyebb rákeresnie a vevőknek arra, amit szeretnének. Ráadásul egyre több a hiba a közösségi oldalakon, főleg vállalkozási oldalról, így nem hagyatkoznék csak azokra.

Mennyire vagy betáblázva, egy játékkészítő kisvállalkozó mikor tud pihenni? Ha egyáltalán…

Nagyon be vagyok táblázva, jelenleg már az augusztusi várólistám is betelt, több mint 200 név van a listámon. Persze ez nagyon megtisztelő, és nagyon jó érzés, de lassan karácsonyra vennék fel rendeléseket, így most le is zártam a várólistámat, erre egy ideig nem lehet felkerülni. Előre láthatólag májusban nyitom meg újra. Most elég sokszor dolgozom hétvégén is, és amikor férjem délután otthon van, akkor néha késő estig a műhelyben vagyok, vagy bent csomagolom, regisztrálom a rendeléseket. Igyekszem a gyerekeimmel emellett sokat játszani, minőségi időt eltölteni, nehéz még megtalálni az egyensúlyt. Az a jó, hogy támogat a család, és néha behozom a munkámat a nappaliba, például a festést. így munka közben is a családdal lehetek. Igaz nem könnyíti meg a 3 évesem a festés folyamatát…:)

A Dorothy Craft Facebook oldalát és weboldalát mindenképpen látogasd meg!

2021.02.10. Garányi Zsóka Dorottya

UPDATE: 2022.07.16. – Aktualizáltam a képeket


szeretemazöldspenótot- a szerk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Up!
Verified by MonsterInsights