BalDor Bábműhely – bábszínház több méretben

Nyáron egy múzeumban találkoztam egy gyerekeknek kirakott árnyszínházzal és teljesen beleszerettem, alig bírtak elvonszolni a paraván mögül. Nem sokkal később rátaláltam a BalDor Bábműhelyre, ahol nem csak árnyszínházat, de mozgatható figurákkal és díszlettel bőségesen ellátott meseszínházat is készítenek. Azonnal felhívtam Szekrényessy Balázsékat, hogy mondjanak el mindent, végül találkoztunk és bemutatták a kis bábszínházukat. Képzeljetek el két pezsgő, erős művészi vénával rendelkező, családcentrikus embert, akik imádnak mesélni és alkotni. Nem véletlen, hogy tavaly megkapták a Magyar Kézműves Remek díjat. Olvassátok el a történetüket.

Kik vagytok, mivel foglalkoztok? 

Eredeti foglalkozásom tipográfus, könyv- és laptervező, hosszú évekig egy magazin tervező- és művészeti szerkesztője voltam, emellett több könyvet terveztem, valamint művelődésszervező-, település- és közösségfejlesztő diplomával is rendelkezem. Feleségem magyar – rajz szakos tanár, informatikus könyvtáros.

Úgy gondoljuk, hogy ezek a “hivatások”, nem is állnak oly távol egymástól, egy nagy egész részei, ahol minden mindennel összefügg. A mesék a könyvekben, képzeletünkben vagy bábok segítségével elevenednek meg, varázsolják el az olvasóikat, s ha mindezt többekkel együtt, közösen csináljuk, máris közösségfejlesztőkké válunk…

Egyik terület a másikra épül, egymásba kapaszkodva működnek. Mindketten nagyon szeretjük a meséket, míg Dóri, a feleségem inkább mesélni szeret, én inkább a vizuális megjelenítését, bár több mesét magam is írtam már.  A szövegalkotó betűkhöz pedig mindkettőnket hatalmas szerelem fűz, tulajdonképpen megismerkedésünkben is óriás szerepet játszottak: egy európai utazás során Hamburgban egymástól függetlenül mindketten ugyanolyan, vágott hegyű, kalligrafikus betűk írására alkalmas tollkészletet vásároltunk. Így derült ki, hogy rokonlelkek vagyunk.

Honnan ered a bábszínház iránti rajongásotok?

A BalDor Bábműhelyt feleségemmel közösen találtuk ki, az elnevezés is nevünk kezdőbetűiből létrehozott mozaikszó. Öt gyermekünk nevelése közben állandóan a mese varázslatos világában éltünk. Hála Istennek, gyermekeink kreatív, alkotókedvű gyermekek, kiskorukban rengeteget meséltünk, rajzoltunk, báboztunk velük, máig őrizzük első saját készítésű bábjaikat. 

Volt egy textilből  készült nyurga kisegerük, na ő életre kelt, ha megmozdítottuk bármelyik tagját. Olyan mulatságos gesztusokat lehetett előcsalni belőle, hogy a gyerekeinket teljesen lenyűgözte és elvarázsolta. Hatalmasakat kacagtak Cinca egér mozdulatain. Majd egy diplomamunka kapcsán, – aminek témája egy meséből kiinduló vizuális projekt megtervezése volt különböző képzőművészeti technikák felhasználásával – született meg az első közös családi bábos projekt.  A gyerekeink különböző anyagokból, többek között papírmaséból formálták meg Matyó királyt, hihetetlen nagy lelkesedéssel. Ekkor születtek meg első bábjaink. Ezt követte egy karácsonyi bábelőadás, amelyhez a gyerekekkel közösen készítettük el a marionett bábokat, díszleteket. Hatalmas siker volt, de legfőképpen a közös alkotás, a közös próbák és a közös előadás jelentették a legnagyobb örömet.

Szívügyünk a bábkészítés, környezetünkben nagyon sok gyerek készített már saját bábot, bábszínházat, mellyel saját bábelőadást tarthat bármikor, amikor csak eszébe jut.  A bábműhely lényege hogy végigkalauzolja a gyerekeket a bábtörténeti korszakok állomásain az árnyjátéktól kezdve a pálcás-, ujj- kéz- és a bunraku bábokon keresztül a marionettekig. Több iskolában tartottunk bábműhelyeket, valamint Felvidékre, Anglia több magyar iskolájába is visszavárnak minket. Sok képzőművészeti technikát kipróbáltunk a gyerekekkel. A leggyakrabban papírmaséval dolgozunk, nagyon egyszerű, és fantasztikus anyag.  

Hogyan alakult ki a jelenlegi bábszínház?

Kezdetben marionett bábokat készítettünk. Természetes anyagból, fából, gyapjúból, papírmaséból. A karaktereket főként a mesehősök ihlették. A bábok testét fából, fejét, kezét, lábát papírmaséból én készítettem, feleségem tervezte, varrta, nemezelte a kosztümöket. Sok gyerek arcára csaltak mosolyt, többször vált ajándék vagy vásárfia belőlük. Kifejezetten emlékezetes számunkra az  egyik Visegrádi Palotajátékokon megrendezett kézműves vásár, ahol egy kisfiú azért hajózott át a Duna másik oldaláról másnap korán reggel a szüleivel, hogy az általa előző nap kiválasztott marionett bábunkat még nyitás előtt megvásárolhassa.

Az általunk készített bábok és bábszínházak a világ nagyon sok országában találtak már otthonra. Vittek már Amerikába, Kanadába, Angliába, Németországba, Olaszországba, Franciaországba, Lengyelországba, Vietnámba, Ausztráliába, Portugáliába és Kínába is.

Csak megrendelésre, limitált példányszámban készültek az egyedi hasonmás marionettek, szülinapra, esküvőre, nagyobb ünnepekre. Ebből is van emlékezetes megrendelésünk: Egy fiatal pár hét marionettet rendelt meg karácsonyra: nagymamákat, nagypapákat, nagynéniket és nagybácsikat, így az egész rokonságot zsinóron lehetett rángatni azon a  karácsonyon. 😀

A bábkészítés során felmerült az igény, hogy a bábok színházi közegben, arra alkalmas díszletek között szerepelhessenek, valamint bármikor elővehessük őket, mindig kéznél legyenek, nappal, míg anya főz a konyhában, este, ágyba bújva is elmesélhessük kedvenc mesénket, vagy kimesélhessük aznapi élményeiket, megszabadulhassunk az aznap ránknehezedett gondoktól.

Az ötletet a 19. században elinduló papírszínház adta, mely az 1800-as évek elejétől eredetileg azt a cél szolgálta, hogy a díszes monumentális színházakban, operaházakban kapott élményeket otthon újra- és újra átélhessék a színházkedvelők, vagy az oda el nem jutó családok otthonukban is színházi élményekhez juthassanak. A papírszínházak és karakterek eredetileg fekete-fehérben készültek, később a nyomdászok színesítették, akik a gyártás országától függően különböző technikákat alkalmaztak, mint például a kézi festés, a stencilezés vagy a litográfia. Alternatív megoldásként a színház elemeit maguk a vásárlók színeznék be. Otthon a színházak tulajdonosai a lapokat kartonra ragasztották, kivágták, összerakták, majd előadhatták saját műsorukat családtagjaiknak vagy barátaiknak. Mi is szerettük volna ezt a régi hagyományt újraéleszteni egy kicsit újragondolva.

Mit kell tudnunk a bábszínházakról?

Sokak számára talán ismeretlen, hogy a papírszínházaknak is több fajtája ismeretes. Hazánkban ismertebb a japán erdetű Kamishibai Papírszínház, amely fakeretbe csúsztatható papír képeken, rajzokon keresztül nyújt közös színházi élményt, a meseolvasás élményét sík képek látványával gazdagítja.

Az európai eredetű Papírszínház inkább áll közel a klasszikus értelemben vett színházi látványhoz, míg az előbbi sík képeken keresztül meséli a történetet, addig ez háromdimenziós térben játszódik, mozgatható bábokkal és díszletekkel. Ez a fajta papírszínház valóban ízig-vérig papírból készül, maga a színház épület is, mely szinte minden esetben egy igazi, meglévő színház vagy operaház kisméretű hasonmás változata.

Nekünk magunknak is volt papírból kivágható színházunk, nagyon szerettük kivágni és összerakni az egyes elemeket, de sajnos a papírból készült darabok egy idő után összegyűrődtek, elszakadtak, eltűntek, egy huzat is maradandó károsodást okozott bennük. Ekkor gondoltam először arra, hogy az általam megtervezett meséket tartós anyagból kellene készíteni, hogy akár több generáción át is használható legyen. A nyírfa- és bükkfából készült rétegelt lemez erre kiválóan alkalmasnak bizonyult. 

Komoly feladat volt kitalálni azt a formát, ami mindenki számára könnyen mozgatható. Több éves tapasztalat, együttgondolkodás és fejlesztés során alakult ki a mai formában is kapható bábszínházunk, amelynek kisebb változatát mesekönyv-színháznak is szoktuk nevezni, mivel mérete a mesekönyvhöz hasonló, esténként ágybavihető. Később, főleg óvodapedagógusok részéről merült fel az igény, hogy nagyobb, asztali változat is készüljön. Ekkor kezdtük el a nagy, 70 cm széles változat gyártását, mellyel ma már nagycsalád, illetve óvodai, iskolai csoportok is együtt bábozhatnak.

Kérlek mesélj az árnyszínházról is, hogyan működik? 

A bábszínház egyik érdekessége, hogy a színes, háromdimenziós képi világot ötvözi a monokróm, síkbeli árnyszínházzal, mely akár egyszerre is megjeleníthető a játék során. A két bábjáték típus párhuzamos megjelenése a színpadon sok lehetőséget biztosít arra, hogy izgalmasabb, mozgalmasabb képi világot jelenítsen meg. Az árnyszínház paravánja kétféle módon is használható: hagyományos árnyjátékként, vagy a színes díszletek mögött a háttérben, azzal kombinálva növeli a térhatást, valamint remek lehetőséget nyújt múltbeli, jövőbeli és álomjelenetek egyidejű megjelenítésére. 

A bábszínház másik érdekessége, hogy egy mozdulattal árnyszínházzá alakítható és viszont: könnyedén 3 dimenziós színes térszínházzá ugyanígy. A színpad díszletei a cselekmény szerint pillanatok alatt átrendezhetőek. 

Az árnyszínházban a figurákat egy pálcával mozgathatjuk, ezek mágnessel rögzíthetők. Ehhez az ötletet a szinte alig ismert vizibáb színház adta, melynek bábmozgató szerkezete hasonlóan működik. Ott a víz felszínén úszva, itt pedig a színpadon suhanva mozognak a bábok. Másik módja, hogy felülről mozgatva függetlenül, kötetlenül mozoghatnak a színpadon, ugrálhatnak, pöröghetnek, repülhetnek is akár. A harmadik lehetőség, amikor a bábok, a fából készült színesek is, az árnyszínház paravánjára merőlegesen, ahhoz teljesen hozzásimulva árnybábként mozognak. Ehhez papírból kivágható árnybábokat is készítek, de az összes fából készült karakter is használható ehhez. A bábmozgató pálcákba beültetett nagy erősségű Neodym mágnessel nagyon könnyen és gyorsan cserélhetők a bábok, így jobb- és balkezesek számára is könnyen használhatók.

Ki tervezi és rajzolja meg a figurákat és a díszleteket? Mi a gyártási folyamat?

A bábszínház minden elemét magam tervezem. A szereplők modelljeként családtagjaim, ismerősök, vagy háziállataink szolgálnak. Először skicceket, ceruzarajzot készítek a bábokról, díszletekről, majd akvarell technikával festem meg őket. 

A kész terveket nyomdai úton offset nyomtatással sokszorosítom, majd a nyomatokat 4 mm-es nyír vagy bükk rétegelt lemezre kasírozom. Végül vizes bázisú lakkal tartósítom. Minden elemet magam vágok ki, nem lézer technikával. 

A bábszínház homlokzata 6 mm-es nyír rétegelt lemezből készül, a színpad anyaga hárs vagy fenyő. Az árnyszínház paraván rétegelt lemezbe épített opálos 2 mm-es plexi lap 98%-os fehér tónussal megnyomva. A bábok Neodym mágnes koronggal tapadnak a mozgató pálcákhoz, ezzel is biztosítva a gyors szerepváltást.

Hogyan készül a meséből bábszínház?

Általában ismert, kedvelt meséket rajzoltam meg, de előfordult, hogy egyéni kérés alapján is készítettem bábszínházat. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, amikor Sztankay István művész úr egy karácsony előtt különös kéréssel fordult hozzánk: A Zsebtévé közkedvelt figuráit kérte a bábszínházba applikálni, ezzel kívánta kisunokáját bevezetni a színház csodálatos világába Levente Péterrel, Hakapeszivel és Furfangos Frigyessel, természetesen saját illusztráció alapján. Szomorú, hogy ez a karácsony a művész úr utolsó karácsonya volt.

Milyen visszajelzéseket kaptok? 

Nagyon kedvelik bábszínházainkat a kisgyermekes családok, a nagyszülők gyermekkori kihajtható térbeli mesekönyveiket, a ma oly divatos pop-up könyveket vélik felfedezni bennük. Kezdetben úgy gondoltuk, hogy a kisebbek lesznek fogékonyabbak, ám amikor egy tinédzser csoport vezetőjétől kaptunk kedves visszajelzést, akkor döbbentünk rá, hogy a mai digitális generációt is megszólítottuk a háromdimenziós látvánnyal.

A bábszínházak kiválóan alkalmazhatók beszéd- és kommunikáció fejlesztésre: a bábok szerepébe bújva a beszédzavarral küzdő gyerekek is könnyebben megnyílnak. Kiváló meseterápia segédeszköz lehetnek meseterapeuták, fejlesztőpedagógusok számára, de hitoktatóknak is ajánljuk a bibliai történetek szemléltetéséhez. Kétféle méretben készülnek, a kicsi a személyes,  egy-két gyerek kétszemélyes játékához alkalmas, a nagy pedig a csoportjátékra, 4 -5 gyerek is tud egyszerre bábozni vele, sőt a mesélő és  a nézők szerepének kiosztása során egy egész csoport aktivizálható vele. 

Nagyon kedves, lelkes visszajelzéseket kapunk, melyekért nagyon hálásak vagyunk, igazán megható és nagyon ösztönző, hogy örömet szerezhetünk másoknak. 2020-ban A BalDor Multifunkcionális Bábszínházak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Magyar Kézműves Remek pályázaton az Iparművészeti kézműipar, Művészi kézműipar kategóriában a „Magyar Kézműves Remek” díj mellett a kiemelt Remekek Remeke megkülönböztetett elismerést is megkapták. 

Milyen mesecsomagok készülnek még?

43 különböző karakter és vagy 30 különböző díszletelemünk van, főleg La Fontaine állatmeséi, vagy Grimm mesék szereplőivel, közkedvelt a Lúdas Matyi  és legújabb mesénk Móricz Zsigmond Iciri-piciri kismacskája az ökröcskékkel együtt valamint majdnem kész A kiskakas gyémánt fél krajcárja, amivel a Török Mehemed is elbábozható.

Nagy szeretettel fogtam hozzá a Betlehemi történethez, amellyel elmesélhetjük gyermekeinknek az Igaz történetet, hogy majd ők is elmesélhessék nekünk. Igazán meghitt közös játék lehetőség a karácsonyfa alatt. A Betlehem elkészült árnyszínház formájában is, papírból kivágható bábokkal.

Milyen gyártói kapacitással rendelkeztek, van elérhető készletetek?

Készültünk a karácsonyra, van mindenből készleten, általában 1 hét alatt meg is érkezik.

Hol lehet veletek találkozni? Hogyan lehet rendelni tőletek? 

Kézműves vásárokon, illetve a Pedagógus expón immár második alkalommal kaptunk meghívást, de hamarosan webshopunk is nyílik. Addig is megtalálhatók vagyunk a BalDor Vintage Puppets Facebook oldalon illetve az Instagramon is.

PSI:

A kis színházat magam is beszereztem, hamarosan készíteni fogok egy ajánlót róla.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Up!
Verified by MonsterInsights