Napokig, ha nem hetekig gondolkodtam, merjek-e és ha igen, miképpen nekivágni ennek az új kalandnak. Mint általában, a kalandokkal ez lenni szokott, messziről nézve rendkívül csábítók. Könnyen álmodozunk nagy utazásokról varázslatos, idegen tájakon, de amint egyre közelebb kerülünk a megvalósításukhoz, a dolog egyre rémisztőbb, minél inkább látható válnak a részletek. Míg végül az indulás előtti pillanatban remeg kezünk-lábunk és inkább visszafordulnánk. Így érzem most én is magam, vívódva, vajon jó döntés-e fejest ugrani ebbe az új, izgalmasnak ígérkező feladatba.
Első lépés legyen, hogy megfogalmazom, mi is lenne a „feladat”: Írni. Rendszeresen. De miről is?: Egy picit arról, hogy hogyan tudhatnánk egymást segítve képesek lenni úgy leguggolni a gyerekeink mellé játszani, hogy közben nem fortyogunk magunkban, hogy már megint ott „kell” pacsálni, vagdosni, szöszölni, mikor már mindjárt vacsorát kell főzni és a ruhákat teregetni és még annyi meg annyi dolgunk van… s egyáltalán, mit is csinálhatnánk?
Bármennyire is egyszerűnek hangzik, hogy a gyerekekkel játszunk, a gyakorlatban bizony nem az. Se háztartásbeliként, se dolgozóként, se anyaként, se apaként, se egyedül, se társsal.
Egyáltalán miért is fontos? Mert Nekik szükségük van rá. És nekünk is. A játszásra mindenkinek szüksége van. A gyermekek a játszással tanulnak. Észrevétlen megannyi készséget, képességet és tudást tesznek magukévá. Míg velük játszunk, nekik olvasunk, a köztünk levő kötelék erősödik, emlékeket teremtünk, amik életre szólnak. Ezek az emlékek és az együtt töltött idő mind olyan magok, amik ezeknek a kis embereknek a leendő személyiségét is fogják formálni. És vele azt a világot, amiben majd ők élnek és gyarapodnak. Ijesztő? Néha egy kicsit igen. Sőt, néha nagyon. Felelősség.
Éppen ezért erről hangosan beszélni, mitöbb írni, végképp ijesztő. De fontos. Szóval olvassunk szakértőket, művelődjünk, legyünk körültekintőek. Mielőtt azonban teljesen elveszítenénk a fejünket és megint elölről próbálnánk kezdeni az egészet, vegyünk egy nagy, mély levegőt. Egyszerűsítsünk. Tegyük átláthatóvá a zajokat, tárgyakat, gondolatokat, érzéseket, feladatokat.. Magunk is így vagyunk nyugodtabbak és hatékonyabbak. A gyerekeknek is ez lesz a legjobb. Hagyjuk őket néha unatkozni, bámészkodni, figyeljünk. Ha sikerül nekünk és nekik is (újra) felfedezni a hallgatás és a „semmittevés”, a bambulás és álmodozás művészetét, akkor jó úton vagyunk. Gyakorolni érdemes.
Érezzük a felelősséget és mind a legjobbat akarva a cseppeknek, igyekszünk a legjobb magokat ültetni. És ez már önmagában csodálatos. Igyekszünk. Mert ne felejtsük el, ez a cél: elég jó szülőnek lenni. A hasonlítgatás és az ideák megfeszített kergetése bizony nem feltétlen vezet el oda, ahova végeredményben el szeretnénk jutni: Egy testileg, lelkileg, érzelmileg egészséges egyénekből álló, nyugalmas családi légkör, rendezett otthon és egy olyan jövőkép dereng a szemünk előtt, ahol biztonságban lehetünk és boldogan tudunk érvényesülni.
Sokfélé értéket lehet megfogalmazni, amik ehhez segíthetnek bennünket és gondolom mindünkben
alakul a kép és a gyakorlat, hogy miképpen is lehet és/vagy kellene lépegetnünk.
Hatalmas gondolatfelhő ez.
Egy bizonyos: A legalapvetőbb, amire mindannyiunknak szüksége van, az a tiszta Föld, amin mind élünk. Mindenekelőtt arra kell vigyáznunk. Azt is tudjuk, hogy a jövőnk kulcsa a gyermekeink kezében van. Őket kell érzékennyé tennünk, hogy lássák azt és értékeljék azt a maga szépségében. Nyersen. Hogy lássák, elfogadják, megszeressék, óvják.
Minden forrásunk a természetben és nem tekinthetünk rá végtelen, kifogyhatatlan” terülj-terülj asztalkaként”, mert nem az. Pláne, ha nem gondozzuk és próbáljuk meg helyrehozni a sok mulasztást, ha nem tiszteljük és kezeljük úgy, ahogy szükséges. Körforgásként. Kölcsönhatások bonyolult szöveteként. Szeretettel, alázattal, hittel, bizalommal.
Számomra a legfontosabb, a mindennapokat meghatározó idea ez volna. Az igyekezet, hogy lássuk, felfedezzük a természetet, és azzal összhangban foglalkozzunk a gyerekeinkkel, hogy ők is lássák, érzékeljék, tiszteljék a benne levő anomáliákat. A családi életünk, a munkánk, a kapcsolataink, a mindennapok e köré rendeződnek. Ez a feladat is erről szól. Hát ezért merek itt ülni végülis. Arra gondolva, hogy az igyekezet a jó cél fele elég jó lesz. Mesélni, hogy mi, hogy én hogyan próbálok úgy együtt lenni Velük, hogy az ezt a tartalmat közvetítse.
Én a tárgyalkotás mentén tudom ezt a gondolatfelhőt megközelíteni. A természetes anyagok keresése, az archaikus technikák újra tanulása, újra megtaníthat egy helyesebb életritmusra.
Egy helyesebb ritmusra, ami támogatja a fizikai, szellemi és érzelmi egészségünket, a nyugalmas munkavégzést, az örömteli gyarapodást, a békés együttélést. Egyértelműen a lassulás és az egyszerűsítés tudományát kell tovább tanuljuk. Ezek a fogalmak ismét gyakran szóba kerülnek. Alkalmazzuk a mindennapi élet, a lakáskultúra és a gyermeknevelés terén is. Az egyszerűbb gyermekkor fogalma újonnan alakult és az e mögötti tartalom megismerésre érdemes, inspiráló, elgondolkozásra, közös gondolkodásra ösztönző.
Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című könyvét ajánlom én is olvasásra és tanulmányozásra itt. A lassulás tudományát én úgy értelmezem, hogy szükség van a természettel való újra összehangolódás képességét fejlesztenünk. A természet ritmikussága, a köré rendeződő ünnepek feszültsége és oldása táplálja a lelket, és rendezi az erőnket.
A ciklikus ritmikusság biztonságot ad. Mindannyiunknak és különösen a gyerekeknek fontos ez.
A kézzelfoghatóság élménye, az érzékszervekre ható gyengéd, de értelmezhető és változatos ingerek
rendezése felelősség. És munka. Idő és energia igényes. De hálás.
Az az odafigyelés, kitartás, munka, szeretet és igyekezet, amit a gyermekeink egészséges fejlődése számára végzünk. A gyermekek születése egy családban hatalmas öröm és felelősség egyben. A legjobbat akarjuk Nekik és nem könnyű feladat utat találni a sok teendő, információ, elmélet, szabály, mindenféle tapasztalat es elgondolás közt. Megtalálni azt, ami megfelelőnek tetszik Nekünk, Nekik.
Egy bizonyos. A gyermekek iránti tisztelet alapvető kell legyen. Testi, lelki épségük mindennél előbbre való. Egyszerűsítve tehát, a kérdést, mivel segíthetjük ezt az egészséges folyamatot? Hiszem, hogy a gyermekeknek alapvető természete a fejlődés. A szükséges mindennapi együttélés szabályait ismerve, szabadon játszva a gyermek a játszás során tanul. Ez az Ő feladata. Játszani.
A gyermeki fantázia eredetisége, ártatlansága, színessége lenyűgöző. A történeteikben, rajzaikban megjelennek
azok a képek, és események, amiket megélnek a mindennapokban, de hordoznak magukban még valamit a régmúlt idők emlékeiből. Valamit, amire mi, felnőttek, legtöbben már nem emlékezhetünk. Bölcsességük a tisztaságukban rejlik. Az életük első pár éve rendkívül meghatározó. Nekem, mint szülőnek, az az ideám, hogy ezt a fantáziát segítsem kibontakozni, segítsem szárnyalni, segítsem megélni.
Éppen azért az egyszerűség, a természetes anyagok használatának és az archaikus technikák felfedezésének a híve vagyok akkor is, ha a körülöttük lévő tárgyi világról és a felkínált közös foglalkozásokról van szó.
Ezek alapján fogunk igyekezni megosztani veletek gondolatokat, tapasztalatokat, forrásokat, olyan ötleteket és kísérleteket, ami minden reményünk szerint inspirálóak lesznek számotokra is. Ez egy út, egy folyamat, amikoris a mindennapok hullámain egyensúlyozva, meg-megállunk és megpróbáljuk újraélni, óvni azt a varázst es összhangot, ami Bennük még él. Egyedi, személyes kísérletek. Ahogy mi élünk, ahogy nekünk sikerül. Igyekezettel, szeretettel, Veletek. Kontár Veronika vagyok. Két fiúcska anyukaja, a ’Laboratorio di Kontár Veronika’ lelke.
Többet megtudhattok rólam, rólunk a linkre kattintva: Fehérvári Kézművesek egyesülete. A videóanyag egy konferenciára készült, a videó ide vonatkozó része 1:37-től indul. A fenti írás részletet tartalmaz a konferenciára
készült anyagból.
