Laboratorio di Kontár Veronika vár és kastély

Laboratorio di Kontár Veronika sok szép dolgot készít, de amibe a képek alapján azonnal beleszerettem az a kastély és a vár elem voltak (a kunyhók is nagyon szépek, és lehet rendelni kunyhólakó monyókat is). Amikor Bükephaloszt és a templomot megvettem, már volt egy hiányérzetem, tudtam, hogy a lelki békém érdekében be kell szereznem ezeket az illatos, meseszép és puha elemeket.


Ezek nem klasszikus vár elemek, nem csatlakoztathatók egymáshoz, csak külső építőanyagok használatával lehet belőlük várat építeni, vagyis inkább azokkal lehet összeépíteni. Minden elem külön talpon áll, ez fontos, mert különben nagyon borulékonyak lennének.

Olvasd el a Kontár Veronikával készített interjút! Imádni fogod!

Amikor megérkezett a csomag és kibontottuk, a kisfiam csak nézte, hogy miez, habozott kicsit, majd egy pillanattal később meg volt a válasz, nyilvánvalóan parkoló, és már el is kezdett játszani vele.


A vár és a kastély hasonlóak, a különbség annyi, hogy a várnak van egy tornya, míg a kastély inkább ablakokkal bővelkedik. Az ajtó mindkét elemen egy-egy bőrrel “szegecselt” falap, ami könnyen nyitható és csukható. A kilincs egy kis pálcika, ezt lehet hogy majd lecserélem kenderfonalra vagy bőrszalagra. A várnak kisebb, a kastélynak nagyobb platformja van, ezekre egy lépcsőn juthatnak fel a lábas, nálunk főként kerekes hősök.

A kastély és várelem mellé vásároltam pár cirbolya kavicsot is, ezeket majd kifestjük, jelenleg építési törmeléknek, vagy toronynak használjuk. Könnyűek, tapadnak, illatosak, kár hogy nem két éve vettem őket, kimerítik a tökéletes első toronyépítő fogalmát.

A ledes mécses és a Bauspiel akrill kockák remek kiegészítői az esti hangulatnak.
A szettnek nincs állandó helye, általában oda visszük, ahol vagyunk. Este a gyerekszobában van, kis szekrény tetejére teszem, és imádom, hogy amikor elhaladok mellette az általam keltett „légörvény” felkapja a cirbolya illatot, ami követ a szobában. Nagyon szeretem az elemeket, idejekorán, de valahogy meghozták a karácsony feelinget.

Up!
Verified by MonsterInsights