Alapvetően laikus vagyok életkorhoz kötött fejlesztőjátékok témakörben, ezért most kifejezetten örülök ennek a videónak. Rávilágít, hogy eljött az ideje foglalkozni egy új területtel, az emberi test bemutatásával.
Az emberi test, a testtájak megismerése lényeges folyamat a gyermek önismerete és önmaghoz való viszonyulása terén. Nagyon fontosnak tartom (pedagógusként is), hogy már az egészen pici babáknak is mondjuk el, mi történik, mit csinálunk vele. „Ideje fürdeni. Leveszem a nadrágod. Kibújtatom a bal, a jobb lábad. A kezeidet. Vigyázok az ujjaidra. Az orrod benne ne maradjon a pólóban.” Hogy ebből ő mennyit fog érteni, azt sejtheted. 😀 Viszont mire megérti, te már rutinosan mondod neki a testrészek nevét. Ezzel segítve őt a saját és más testének megismerésében.
Sok családban a meztelenség tabu. A kisgyermeknek márpedig látnia kell valamilyen formában a női és férfi testet ruha nélkül is. Ebbe igazából nem mennék bele jobban, sok pszichológiai tanulmány támasztja ezt alá.
De a test megismertetésére számtalan lehetőséget találhatunk. Az orvosi táska mellé egy testet bemutató kirakó és a gyermek életkorának megfelelő ismeretterjesztő könyv sokat segíthet a kényelmetlen helyzetekben. Sokszor könnyebb olvasni, mint a saját szavainkkal megfogalmazni. Szülőként azért hozzá kell szoknunk ehhez, mert higgyétek el, inkább előbb, mint utóbb fognak kényes kérdéseket feltenni, hisz a médiából sokkal több jut el hozzájuk a felnőtt dolgokból, mint kéne. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak a gyerekek saját testük megismerését.
Ezért is ajánlom ezt a Lidl Play Tive (vagy az ehhez hasonló) kirakót.
Érdekel a többi Lidl játék bemutatása? Irány a gyűjtőoldal!