Nekünk is van Dream Piece puzzle játékunk, egy borz. Amikor megvettem még nem tudtam, hogy egy amolyan otthoni Kéktúra lesz, és már most jelzem, hogy folytatásos leírást szánok Boldizsárnak. Tekintve hogy még mindig nem sikerült kiraknom, fogalmazzunk úgy, hogy adok időt magunknak. 🙂
A folyamat szerintem minden háztartásban a következőképpen néz ki: Megérkezik a csomag (egyébként villámgyorsan), az ember felnyitja a kartondobozt és meglátja a kihívást a doboz tetején. Akkor még csak sejti, hogy mi vár rá, de nem tudja. Elhúzza a doboz fedelét, felhajtja az darabkákat védő vásznat és meglátja a puzzle darabokat. Akkor jön az izgatott rajongás, és a harci kedv fellángolása, és azt hiszem onnantól válnak el a játékosok beszámolói.
Beszámoló
Először tényleg az nyűgözött le, mint mindenkit, hogy jópofa, hogy külön állatkákat lehet kikutatni, bár akkor még nem sejtettem, hogy egy kutyafejet mintázó lyuk mekkora örömet fog szerezni.
Ahogy korábban is írtam ez a puzzle nagyoknak való. Vannak benne egészen kis darabok is, és bár szinte biztosan nem enné meg, a kisfiam a közelébe sem mehet. Azért lett ez egy titkos projekt. Kisgyerekeseknek szükséges a szeparáció (egyébként is a kedvenc szavunk..:D)
Mert ugye kell a hely a már kirakott részeknek, de mivel a vizuális memóriám úgy tűnik fejlettebb, szükségem van arra a térre is, amit a színkombinációk szerint különválogatott elemek számára tartok fent. Ha van húsz percem, fellopakodom az emeleti szobába és rávetem magam a borzfejre. Erősen szuggerálom, és kis idő után mátrix szerűen elkezdenek összeállni a borz szemei, orra és a sörényének(?) az elemei.
Az elején el kellett volna mondanom, hogy én nem vagyok egy gyakorlott puzzle játékos, most kezdtem el ráhangolódni, 38 éves fejjel. Kicsit zen, kicsit mandala, kicsit kell fókuszálni, kis magán projekt.
A megszokott puzzle kirakókhoz képest ugye az is bonyolítja a dolgot, hogy minden elem más formájú, rettenetesen bonyolult kacsos részek is vannak benne, vagy egy maki farka, tehát érdekes módom az egyrészről könnyű, másrészről baromira nehéz megtalálni a megfelelő darabokat. Mondhatjuk, hogy van lendülete a játéknak. Féltem attól, hogy majd nehéz lesz beillesztenem ebbe a keszekuszaságba az elemeket, de nem, becsúsznak egymásba mint kés a vajba.
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a technikám fejlett, szeretném elárulni, hogy két hét alatt nem tudtam kirakni a borzomat, talán nem többször húsz percet kellene rászánnom, hanem egyszer 45 percet és nyilván sikerülne. Szeretem ezeket a kis lopott időket, és bár nincs sok belőlük, szépen lassan építgetem barátomat, Boldizsárt. Ha sikerül befejeznem, mindenképpen jelentkezem!
