Dr. Catherine Dolto- Collin Fauer Poliée – Tartsd tiszteletben a testem!

A Most már tudom! Tartsd tiszteletben a testem főként kisiskolások számára ajánlott könyv. Zavarba ejtően nyíltan beszél az intimitásról, és ez így van jól, ez pont az a téma, amiről teljesen egyértelműen és őszintén kell beszélni.


A Mesepatika mesekönyves Instablog szerzője szerint egy négyévesnek talán túl őszinte, de a kisiskolások számára már kifejezetten ajánlott olvasmány! Ez a könyv onnan indul, hogy mik az intim testrészek, ki érintheti ezeket (én, és akinek én engedélyt adok), kinek mutatom őket (senkinek, és én magam sem érintem őket mások előtt), és odáig tart, hogy azokat a felnőtteket, akik a gyerekeket ezeken a helyeken úgy érintik, ahogy az nem kellemes vagy nem helyénvaló, börtönbe zárják.


Ennyire szókimondó egyébként a fogalmazása is: nem ágyazza történetbe a mondandóját, nem állít mellé névvel rendelkező szereplőket, hanem rendkívül spártaian közli velünk a tudnivalókat. Emiatt leginkább az iskolás korosztály számára tudhat működni, annak ellenére, hogy nem tartalmaz sok szöveget. Egy 4 évessel olvasva engem kifejezetten zavart, hogy a testrészeket is a „hivatalos” nevükön nevezi, pl. „végbélnyílás”, úgyhogy én automatikusan fordítottam a „gyermeknyelvi” megfelelőre, de ezzel együtt is túl komoly volt ez nekünk.

Itt Követheted a Mesepatika blogot az Instagramon!

A Fajáték ajánló ajánlott mesekönyveit itt találod!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Up!
Verified by MonsterInsights