Emlékszem, mikor a sötétkék rakott szoknyám redőit igazgatva ültem többedmagammal az iskola udvarán a kis padon. Az első évnyitón. Izgatott is voltam és féltem is. Anyut kerestem a tömegben és hatalmas megnyugvás volt őt megtalálni. A büszke mosolya elsimított minden félelmet.
Anyák napjára mindig bazsarózsát vittünk. Álomszép volt és illatos. Ott nyílik a konyha ajtó előtt.
Anyunak egy időben nagyon hosszú haja volt. Azt mondtuk, titok van a kontyában, mert igazából senki sem tudja, hogy térdig ér neki. Anyu…Hogy csinálta négy gyerekkel? Amióta anya lettem én is, ez annyiszor felmerül bennem.
Meg egyáltalán, hogy micsoda csoda, ha az embernek gyereke születik, érkezik és őt választja Anyául. Oh, az illatos újszülöttek. Hogy repül az idő….
Mennyiféle anyu van… Próbálok belegondolni és bele is zavarodok: aki anyu, aki mama – oh, drága mama – , aki dédimama, aki nevelőanyu, aki a szívében édesanya, aki az emlékében anyu, aki lassan válik anyává és aki azelőtt, hogy megszületne a csepp… aki most hívja még és akinek el kell engedni…
…Engem négy baba választott…
Két vadkörte anyja vagyok. Gyönyörű kis vadkörtéim. Hihetetlen mennyi energiájuk van. Ma megint megrúgta a testvérét. Beszélnem kell majd a fogdokival is, jajj, el ne felejtsem.
A legnyugodtabb percek mindig azok végül, amikor kint vagyunk, erdőn, mezőn. Kicsik még. Ma megtanítottam nekik, hogyan kell pitypang koszorút fonni. A fejemre tették. Sokat szedtünk. Sütit is sütöttünk belőle. Teletömtük a pocakunk.
Szoktatok pitypang virágából kekszet sütni? Virág koszorút szoktatok fonni? Nagyon szeretem a virágkoszorúkat. Éppen olyan illékony ékek, mint a pillanat maga, amit ünnepelnek.
Rátok gondolok most, mindenféle anyuk. Kézen fogva, összekapaszkodva, Veletek vagyok. Érzem. Sose voltam még ilyen boldog és ilyen fáradt egyszerre. Arrébb tolom a kanapén a hajtogatni valót, leülök a gép elé még, fárasztó nap végén. Ha ezt elküldtem, még elmosogatok. Vasalni ma sem fogok, az tuti. Nem baj. Jó ez így. Éppen elég jó.
Az erdő, mező kincseiből sütni, főzni csodálatos, de nagy körültekintést is igényel. Semmit se szedjünk, főleg ne együnk, míg megbízható forrás segítségével nem azonosítottuk, nem tájékozódtunk a helyes begyűjtés idejéről, módjáról! Mindig tiszta, portól, vegyszertől mentes területről gyűjtsünk, éppen annyit, amennyire szükségünk van!
Pitypangos keksz 1 bögre olaj 2 bőséges, nagy kanál méz (igazán nem édes a végeredmény) 2 tojás 1 nagy túlérett banán 2 bögre liszt (én köles/zab/tönköly lisztet is szoktam belekeverni pár kanállal) 2 bögre zabpehely (avagy részemről egy bögre zab és egy bögre köles) 1 bő bögre tisztított pitypang szirom fél citrom héja és leve 1 bő marék darabolt dió csipet só 1 kk szódabikarbóna A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy tepsit kivajazunk, lisztezünk. A virágokat előkészítjük, az esetleges kis rovarokat kirázzuk. Csak a sárga szirmok kellenek most nekünk. Talán a leghatékonyabb ollóval levágni őket. Az olajat, mézet elkeverjük, hozzáadjuk a villával szétnyomkodott banánt. A tojásokat is hozzákeverjük, majd mehet bele a liszt, zabpehely, só, akár egy kis fahéj is, szódabikarbóna, citrom héja, leve és összekeverjük csomómentesre. Ezután beleforgatjuk a virágszirmokat és a diót is. A tepsire halmokat rakunk a masszából, egymástól távol, mert kilapulnak, megnőnek. Mi néhánynak a tetejére tettünk diót, másokra lekvárt. Viszonylag hamar megsülnek. Amikor a széle kezd barnulni, akkor ki is lehet venni a sütőből. Kicsit hagyni kell hűlni a tepsiben, mert puhák, utána ki lehet könnyen venni. A végén olvasztott fehér csokival is meg lehet kenni őket.
