2022-es fajátékos bejelentések

Milyen volt a 2021-es év a magyar fajáték készítők életében és mire számíthatunk tőlük a jövőben? Újdonságokkal kapcsolatos bejelentésekkel tarkított bejegyzést olvashattok. Aki tudott, válaszolt! BUÉK!!!


Dadu

Ez volt az első teljes évünk a Daduval. Mondanánk, hogy rengeteget tanultunk, és tényleg; például azt, hogy fogalmunk sincs, hogy melyik dadu fog igazán tetszeni és melyik nem annyira. Na jó, ez így túlzás, de azért sokszor meglepődünk. Persze ez azt is jelenti, hogy pont olyan tarka a csoportunk, amilyenre vágytunk 🙂 Imádjuk, hogy a sok-sok visszajelzés, amit kapunk mennyire különböző. Van aki vicceset ír, van aki meghatót, időnként egészen zavarba jövünk a dicséretektől, jönnek a szép és a néha ügyetlen fotók, de mindegyikben szeretet van, és ez csodálatos érzés. És ez persze kihívás is.  Néha megijedünk, hogy most már aztán tényleg nem lesz több ötletünk, és milyen hülyeség volt azt vállalnunk, hogy csak egyedi játékokat készítünk, aztán valahogy mégis mindig beugrik valami. De ami a lényeg, hogy továbbra is nagyon szeretjük csinálni. Nemrég csináltunk egy dadut, ami talán jobban kifejezi milyen volt (és van, és  lesz) nekünk daduzni.

Hogy mit tervezünk jövőre? Minden nap új dadut 🙂 Vidám, bolond, mesés évet kívánunk mindenkinek: Móni, Lacek, Bikfic és persze Dadu <3

Nézd meg a Dadu termékeit a Facebook oldalukon!


Diófa Műhely

2021 novemberében lett egy éves a Diófa Műhely. Amikor elkezdtük, nem gondoltuk, hogy egy év alatt ennyien megtisztelnek majd minket a rendelésükkel. Nagy öröm nekünk, hogy ennyien szeretik amiket alkotunk. 🙂2022-őt varázslatosra tervezzük, már készülnek az újdonságok, érdemes figyelni az oldalunkat! Emellett át kell gondolnunk pár dolgot a működésünkkel kapcsolatban, hogy kiszámíthatóbban tudjuk teljesíteni a rendeléseket.

Kezdenek minket megtalálni külföldről is, de elsősorban a magyar megrendelőinket szeretnénk kiszolgálni.

Reméljük legalább ennyire sikeres év vár ránk 2022-ben is, mint az idei volt! 🙂

Nézd meg a Diófa Műhely további termékeit a Facebook oldalukon!


Faék Műhely

A Faék műhely jövőre is folytatja az idén megkezdett alkotói folyamatot, melynek során természetes anyagokból (főként fából) készít tárgyakat és bútorokat kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Továbbra is megtalálhatjátok kínálatunkban a kőlevest, és a hamubasült pogácsát, amelyek a magyar népmesei hagyományokból kiinduló nyíltvégű játékaink. Ez a tematika a három kívánság szettel bővül hamarosan.:)
Megmarad a konyhai vonalunk is: a kiskonyhák mellett választhattok a fából készült finomságaink közül is. A már jól ismert reggeli szett is kap újdonsült társakat.

A gyerek kollekció mellett felnőtt léptékű tárgyak tervezése is várható a Faék műhelyben az új esztendőben.

Nézd meg a Faék Műhely többi munkáját a Facebook oldalukon!


Ha-Fa

Nagy meglepetés volt számunkra a faanyag napi szintű áremelkedése, ezt eleinte nem is sikerült lekövetnünk. Kevesebb is lett így a megrendelés (amúgy is drágább az egyedi készítés mint a nagyüzemi, de valahogy az alapanyag drágulása a nagy gyártókat nem érintette meg annyira, így az árkülönbözet még jelentősebb lett), úgy hogy igyekeztünk nagyobb hangsúlyt fektetni az egyedi és minőségi munkára. Összességében így is jól sikerült az év. A karácsonyi nagy hajtásba jó pár karácsonyi spirál megrendelésünk lett, szerencsére elég változatos kérések voltak, így habár sok darabot készítettünk továbbra is elmondhatjuk hogy két egyforma nem készült! 🙂 És végre idén elkészültek az első prototípusok betlehem témakörben is!

Jövőre is tervünk, hogy sok egyedi és egyre jobb minőségű terméket készítsünk!

Nézd meg a Ha-Fa termékeit a Facebook oldalán.


helART

Azt hiszem elmondhatom, hogy 2021 számomra teljes egészében a fajátékokról szólt: év elején csöppentem bele és teljesen rabul ejtett, azóta sem ereszt. 😊 Megtanultam a faanyagokat fajtájuk szerint felhasználni, megmunkálni és felületkezelni, a saját képemre és stílusomra formálni.

Talán a legfontosabb amit magammal viszek a következő évre az az, hogy a fát nem lehet és nem is kell megerőszakolni: hagyni kell, hogy azzá váljon a kezeim között amivé szeretne.

A kézi és a gépi megmunkálás sok formáját kipróbáltuk idén és ezt szeretném továbbvinni a következő évben is, a megrendelések mellett szeretnék továbbra is a saját örömömre is alkotni nektek és magamnak egyaránt, mert ezen visz előre, az újabb kihívásokon és ötleteken keresztül tudok mindig egyre jobbá válni és ez adja az inspirációt és a lendületet! Nagyon köszönöm a rengeteg megrendelést és bizalmat amit az idei évben kaptam tőletek és igyekszem erre 2022- ben is rászolgálni !


Nézd meg a helART többi termékét a Facebook oldalán.


Laboratorio di Kontár Veronika

A múlt tapasztalatainak összegzése a jelenünk elemzése es jövőnk optimalizálása végett állandó feladatunk. Az ember így is van beállítva és szülőként végképp állandósult a szokás, hogy az elme egy szeglete non stop zizeg, rendez, tervez, listáz, összegez…Egy műhely esetében is elengedhetetlen a tapasztalatok levonása, a lehetőségek rendezése, a leltárazás. Nem lehet elvonatkoztatni azonban attól a ténytől, hogy a műhely, a ’Laboratorio di Kontár Veronika’ egy család mindennapjainak a része. Egy idea egyik eleme.


A műhely életében hatalmas változást jelentett a múlt év számunkra egyik legnagyobb kihívását jelentő projekt. Családi összefogással egy új műhelyt rendeztünk be. Így a korábbi pöttöm balkon-műhely egy tágasabb, fűtött, ígéretesen felszerelt térbe költözött. Mérhetetlenül hálás vagyok Nektek, Mindenkinek, aki a műhelyt támogatta és szeretettel, jó szóval táplálta, így tartva életben azt. Hálás vagyok a bizalmatokért és segítő hozzászólásaitokért, a rengeteg érdeklődésért és közös élményért. Milyen kár, hogy eleddig így, online.

Ha kívánhatnék valamit, az lenne, hogy legyen lehetőségem találkozni veletek, megölelni Benneteket és megköszönni személyesen is.


Így fűződnek egymásba egy egyén, egy család es egy műhely mechanizmusai, tapasztalatai a Tietekkel. A lehetőségek az igényekkel és az álmokkal. Mert sok álmot vetettem papírra ez évben is. Meséseket, íveseket, mozgalmasakat, színeseket is. Néhány figura és elgondolás már életre kelt, mások körvonalai meg élesednek. Izgalmas folyamatok, es minden fokozatnak megvan a maga feszültsége és varázsa.

Az unikornisok, Csillagszemű csikók színkavalkádja, mellett továbbra is elérhetőek az erdei és háztáji figurák. Csepp módosítások az év folyamán is történtek, és ha szükséges fognak ezután is. Továbbra is sok egyedi darab készül. Ilyenek a kunyhók is, amik immár alappal, ajtócskával es akar csengettyűvel felszerelve kelnek útra, hogy kis lakóik birtokba vehessék őket. A Monyók szivárványos közössége varázslattal és vidámsággal töltötte meg a műhelyt és bízom benne, hogy új otthonukat is.

Nem szűnik meg más, egyedi, készletről vihető darabok elérhetősége sem. Nagy sikernek örvendenek az egyedi unikornisok, csikók is. Ezek igazan különleges darabok, amik alapul szolgálhatnak a Ti elképzeléseiteknek és általuk segíthetjük, hogy növekedjék az elfogadás általában a másság es a természetes anyagok valódi sajátosságának irányába. Az én eszközöm ehhez az illatos cirbolya, ami igazan varázslatos és sokoldalú ajándéka a természetnek.
Hogy milyen újdonság várható a következő évben a ’Laboratorio di Kontár Veronika’ háza táján? Hagyjuk sejtelmes homályban, mert bizonyosan hamarosan megpillanthatjátok az oldalon a lovak, unikornisok, varázslatos kunyhók, színes Monyók és számos állatfigura közt.

“Hálával és reményekkel telt szívvel kivanok Nektek boldog új évet! “

Nézd meg a ‘Laboratorio di Kontár Veronika Facebook oldalát is!


Manufa

Mi egy régebb óta működő vállalkozás vagyunk, így annak a stabilitásnak örülünk, ami az elmúlt évet jellemezte számunkra. Azt azonban mi is látjuk, hogy megmozdult a kézműves világ, sok új, lelkes szereplő lépett be az elmúlt években és ez nagyon jót tett a hazai piacnak. Bár kiforrott termékpalettánk van, a fejlesztések mégis folyamatosak lesznek a jövőben is, persze nálunk ezek nem olyan látványosak, mint egy frissen induló vállalkozásnál. Amúgy is a kis lépéseket szeretjük, mert a játékkészítés mellett sok más egyéb is érdekel minket, amire időt szeretnénk szánni.

A kínálatot némiképp átalakítva, több egyedi termékkel is lehet majd találkozni nálunk, olyanokkal, amik nem kerülnek be a „sorozatgyártásba”, tanulmányok, kísérleti darabok – limitált példányszámban.

Úgy gondoljuk, ez bőven elég lesz az elkövetkező időben a műhelyünknek! 
Boldog új évet kívánunk!

Nézd meg a Manufa járművek teljes repertoárját a Facebook oldalukon!


MM Woodworks

2021 mindenképpen a legmeghatározóbb év lesz az MM Woodworks történetében. 2021 elején kezdtük el bemutatni a kifejezetten gyerekeknek szóló termékeinket, melyeket a nagyérdemű nagy szeretettel fogadott. Hamar megfogalmazódott bennünk, hogy kifejezetten csak a játék készítés lesz a mi utunk! Egyre több kizárólag saját tervezésű termékünk született tavasztól, pl a Rovarbandánk, de ugyanakkor az XXL szivárvány hintánk is hamar kiderült, hogy egy nagy igényt elégített ki az itthoni piacon, mi pedig imádjuk őket csinálni! Játékainkat főként ketten készítjük (férj és feleség, Rita és Neil), viszont bizonyos játékokat Viki (Rita nővére) festi kézzel, mint pl a Rovarbandát, Kuflikat, öröknaptárat. Ezek a játékok nem lennének megvalósíthatóak Viki nagy rajz- és festő tehetsége nélkül. Hintáinkat limitált számban készítjük, így megtartva egy egyensúlyt, hogy elég változatosak legyenek műhely óráink, így a feladataink széleskörűek maradnak.

Nyáron már nagyban készült az adventi visszaszámláló/Betlehem szettünk, amit a kedves közönség tárt karokkal fogadott és kétség nélkül az utolsó negyedévünk favorit terméke lett. A műhelyben pár hónapja már mindketten teljesértékűen tudunk dolgozni, ez hatalmas élmény nekem, Neilnek pedig nagy segítség a termelésben 🙂

Az évet a hintánk CE minősítésével zárjuk, ami hatalmas boldogság és büszkeség számunkra! Már most vannak bizonyos új termékek, melyekkel tartani reméljük az MM Woodworks-ös „különlegességet” 2022-ben.

Fa ételek, „lépegető kavicsok” vagy a Jézus feltámadását bemutató húsvéti szettünk, de a sokak által kért mászóka, csúszda szett és végre készülőben van (Neil nagy örömére!)
Kedves követőinknek, kollegáinknak és vásárlóinknak nagyon hálásan köszönjük 2021-et!

Az MM Woodworks Facebook oldalán megnézheted az összes terméküket!


Nola Woods

A Nola Woods Manufaktúra életében 2021 a lelki megerősödés és a nagy elhatározás éve volt. A Fajáték ajánló blogon megjelent interjúnk kapcsán is rengeteg pozitív megerősítést és megkeresést kaptunk.

Végül az év végére megszületett bennünk az elhatározás, hogy 2022 januárjától a munkáinkból néhány darabot a nagyközönség számára is elérhetővé teszünk!

A jövő évben reményeink szerint az oly nagy odaadással és szeretettel kezeink között megformálódott kis Nola figurák új, szerető családra lelnek majd, ahol rengeteg kalandban lesz részük.

A Nola Woodsot megtalálod a Facebookon!


Wooden Tale

Nagyon izgalmas év áll mögöttünk. A tanulás éve volt ez is, számos fejlesztést vezettünk be, új alapanyagokkal kezdtünk el dolgozni ennek köszönhetően sikerült a számunka tökéletes Szivárvány építőt megalkotni, mely már 12 elemes változatban is elérhető. Élővilág kínálatunk kidolgozottságán is sokat finomítottunk, állataink kerekdedebb formát kaptak, felületüket finomabban csiszoljuk. Üzleti szempontból kiaknáztunk minden lehetőséget, tényleg néha már a kapacitásainkon felül igyekeztünk teljesíteni, viszonteladói irányba is nyitottunk. Jövőre a most elért állapot megtartása a cél, mert családilag fontos lépésre szántuk el magunkat, egy házfelújítás, költözés vár ránk és most ott lesz a fókusz. Miért is lesz ez jó a márkánk szempontjából?

Új, nagy, több személyes műhely fog várni minket a leendő házban, mely rengeteg lehetőséget rejt magában.

Köszönjük a rengeteg támogatást, amit a 2021-es évben családunktól, barátainktól és vásárlóinktól kaptunk, ígérjük 2022-ben is Értetek fogunk alkotni! Stella & Tamás & a három muskétás

Nézd meg a Wooden Tale többi termékét a Facebook oldalukon!


Fajáték ajánló


Az oldal 2021 februári indulása óta nyilván rengeteg dolog történt, de a legjobb az, hogy a világ legtermészetesebb módján alakult ki a szerkesztői csapat, és az érkezésükkel kinyílt egy határok nélküli fajátékos világ. Idén 112 fajáték ajánló cikk jelent meg az oldalon, ami azt jelenti, hogy háromnaponta friss bejegyzést olvashattatok, köztük 20 interjút magyar készítőkkel. A Youtube csatornánkra idén fél év alatt 33 fajáték ajánló videót töltöttünk fel, az Instagramon pedig 219 tartalmat osztottunk meg. Sok országból rendeltünk játékokat, többségük helyi családi vállalkozás, akiket igyekeztünk bemutatni a cikkekben, van, akivel még interjúzni is tudtunk. Külön öröm, hogy sikerült megszólítani és bemutatni a hazai készítők nagy részét, és az is, hogy bőven van még kivel beszélni nem csak az új szereplők, de a fafaragó mesterek közül is.

A Fajáték ajánló 2022-es újdonsága két új témakör bevezetése lesz, januártól társasjáték ajánlót és mesekönyv ajánlót is olvashattok az oldalon.



Boldog 2022-es évet kívánok mindnyájunknak!

Szabó Zsanett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Up!
Verified by MonsterInsights